| Napsütésben (1932) |
|
Sylvester Pál: Tanka János: Napsütésben.
Protestáns Szemle 41 (1932) 10. sz. 560-561.
Az Ady-nemzedék gazdag skálájú s a kiművelt formát a szabad versig lazító költészete óta nem könnyű felelős ítéletet mondani a legfiatalabb lírai nemzedékről. Csaknem minden jelentősebb tagja magával hozza a századelő formacsiszoló s később formabontó törekvéseinek kész eredményeit s e sokszor a megtévesztésig feltűnő készség mögött csak éles szemmel lehet felfedezni azt a különbözetet, mely egy talán csak évek múlva kibontakozó önálló fejlődés ígéretét rejti magában. A fiatal virtuóz gyanús, mindig komolyabb ígéret a kifejezésért érdes harcot vívó fiatalság, melynek jövendő értékéről friss szemléletek első üdeségű jelzői és képei árulkodnak.
A fiatal Tanka János ebbe az ígéretes második csoportba tartozik. Színes verskötetében kétféle költemény van. A kötet második felében helyezkednek el azok, amelyek lírai fejlődését a megelőző nemzedéktől vett hatásokon keresztül tisztán mutatják. Adys versépítmények és dallamok, különösen az Isten-versek ciklusában, itt sűrűn akadnak. A Hortobágy poétája és a Délibáb-ős is lappangó kíséretet ad egyik-másik Tanka-versnek. De a versek zöme, a kötetkezdő és címadó vershez csatlakozó csoport, melyben talán Illyés és Erdélyi új népszerűséget kereső költeményei szabadították fel az egyéniségét, komoly lírai értéket mutat s a fiatal abai református tanítót a legkedvezőbb világításban állítja. Rövid frázissal az Alföld plein-air poétájának nevezném, aki Petőfi hangjától Erdélyinél jobban függetlenítve magát egy új reális népiesség fiatal kacagású színeiben tudja „bihari lelke” gyönyörködő föld-szerelmét kidalolni. A falu és friss föld szaga árad soraiból: tengeri-földek, ménták, „gyengefüvek”, katángok, pipacsok tavaszi igézete fog: „lepkét dob egy virág a napsugárba”: a kerekek ősrégi kedvvel mérik a düllőt s kikerülik a közrefogott kék katángot. Szinte sok is már ebben a falusi bokrétában a pipacs meg a katáng, mert ismétlődő motívumot ad s nehány tulságos kedvvel használt szóval együtt (triola, lihog, azúr) néha a szó- és képkincs ellenőrzésének kihagyásáról tanúskodik. A napsütéses föld-szerelem hangja mellett az ősz finom mélabújának is megtalálja az emlékezetünkbe fogódzó erős hangulatú képeit és dallamát szinte Stefan George-i érzékenységgel:
„Késett madarak éjszakánként
minden levelet útracsalnak.”
Formái közül a rím nélkül tömörülő, magyar lüktetésű sorok hordozzák a legkifejezőbben ennek az új alföldi lírának a nemesített népdal-ízű, egészséges szépségeit. „Valami ősi pusztai dallam” törekszik a verssorok aljáról a misztikus kicsendülés felé s a tartalom több ponton elmélyül az ősi hagyomány hangulatkeresésében, olyanformán, mint az erdélyi Tamási Áron más ízekből táplálkozó novella-költészete. Tanka Jánosnak egyenetlen és fiatalos értékei mellett is van ereje hozzá, hogy a legfiatalabb nemzedék első vonalába küzdje fel magát. Talán csak az önbizalma hiányzik, talán az abai sziget határolja el túlságosan. Első kötete lendületes fejlődést ígér s nem érdemelné meg, hogy a verstermelés mai tömegében ismeretlen maradjon.
Kovács István: Tanka János: Napsütésben. Erdélyi Helikon 5 (1932) 7. sz. (aug.-szept.) 510.
Ötvenegynehányvers. Kellemes meglepetés.
A kötet négy ciklusa közül az Éla könyvének darabjai vérbeli költő alkotásai. Ezeken a verseken a lehiggadás felé serdülő fiatalember acélos ereje, új-szerűsége, mélyről és kristálytisztán buggyanó gondolatözöne nyújtózkodik végig. Az olvasó megerőltetés nélkül megfoghatja bennük a saját eleven életét élő embert, akinek vére zúdul és idegei nyúlnak a változatosan hömpölygő sorokba. Ezek a versei azt mutatják, hogy Tanka már ráállott arra az. útra, amely önmagához vezet. Hasonlatai, képei megkapók, frissek.
Másként áll a dolog a többi ciklussal. Ezekben messze lemarad önmagától. A természetben ritkán látja meg a legfontosabb kikapnivaló mozzanatot, színt. Itt-ott elszórva egy-egy lerontott Áprily-muzsikát és Ady-reminiszcenciát találunk. De az Éla könyvének írójára örömmel kell felfigyelni ezután is.
V[ita] Zs[igmond]: Három új verseskötet. Pásztortűz 1932. aug. 31. (18. évf. 15. sz.) 241-242. Három fiatal magyarországi költő kötete fekszik előttünk: az ízléses címlapokon, művészi fametszeteken, a gondos kiállításon örömmel nyugszik a tekintet és szeretettel kell forgatni lapjaikat, mert őszinte vágyak, küzködések, igaz művészi akarások szólalnak meg bennük. Ezek a költők még ismeretlenek nálunk, és pályájuk kezdetén lehetnek, sokszor esetlenek, botladoznak, küzdenek a formával és mondanivalóikkal, még nem egészen találták meg önmagukat. A leghatározottabb köztük Tanka János, aki Napsütésben c. kötete epilógusában így szól: „Ez a könyv fegyvernek készült valamikor, de nem az lett. Mert hiába hiszem, ma még erőtlen ajkam elmondani: a szükségszerűen bekövetkező magyar kultúra gyökeres, igazi tere a magyar falu lesz… és ezt a hitet úgy látszik Lill András és Számadó Ernő is vallják, akik szintén a magyar alföldről merítik költészetüket, a magyar paraszttól várják kultúránk megújhodását. A három fiatal költőnek a versei így mint egy szellemi áramlatnak az üzenetei jönnek el hozzánk, a század eleji Budapestben gyökerező, differenciált városi kultúrától való elfordulást és a faluhoz való visszakanyarodást jelentik. Gyakran még önállótlanul követik a népköltészetet, kedvéért ele[jt]ik a maguk igazi valóját (Számadó), de a faluban nevelkedtek és ezért megvan a természettel való benső kapcsolatuk. Tanka János erőteljes ritmusú megjelenítő erejű verseiben őszintén vallja: „Paraszt vagyok, esőt váró, esőtáldó, Istent áldó”. A „késő szántás” c. versében a lüktető földnek, a munkának, az életnek illata csap meg és Tanka János oda áll őse mellé az ekevashoz. A hegyek, az erdők, a Mátra fenyői törtető lelkét megacélozták és az erdélyiek rokonává tették, de máskor a legmélyebb áhítata, a legfinomabb hangokra is képes (Istenem).
Illyés Gyula: Új verseskönyvek.
Nyugat 26 (1933) 13-14. sz. 83-87.
Egyik, az előttem levők közt legnagyobb figyelemre méltó fiatal költő például, Tanka János, akinek Napsütésben című könyvét az első olvasás után szeretettel elkülönítettem, az utolsó lapon még külön prózában is naiv hitet tesz az egyedül üdvözítő paraszti kultúra mellett Ez jogában áll. Ép így hitet tehetett volna az egyedül üdvözítő proletár vagy római kultúra mellett is. Én verseit néztem, melyekben komoly célra törő fiatal költőt fedeztem fel, akinek küzdelmeit a kultúráért, a művészetért reménységgel figyelem. Lírája, még akadozásaiban is bensőséges, képei tiszták, egyszerűségükkel meglepnek:
„A margaréták örökös igennel
bókolnak minden álmos déli szélnek.”
Természeti rajzaiból, hangulataiból, de még jobban politikainak tetsző gondolataiból is bizonyos fékezettség, valami meghittségre törekvő spiritualizmus jeleit látom kiemelkedni, melyet az irányzatokban és különféle külsőleges magatartásokban vergődő fiatalok első érdekes sajátosságának tartok.
Tanka János: Napsütésben.
Literatura 8 (1933) januárius, 27.
(Versek, 1932. 64 oldal) Uj költő szólal meg ebben a verseskötetben. A mesebeli pásztorfiú édeshangú furulyáján énekel. Tiszta lelke, igaz szíve dalol a színes szavú versek ritmusában. Friss, levegős, plein-aireket fest a faluról, az erdőről, a mezőről és finom pasztellel rajzol meg néhány portrét. Szerelmes versei gyöngéd simogatások, vagy halk, örömös kacajok. A kötet két legszebb verse a „Jönnek a gyárból” és az „Istenem” amelynek utolsó strófája ez:
„Istenem,
mindörökké kerestelek
s csak ez nem bűnöm. Lelj Te rám
ha elmegyek egy éjszakán.”
Szondy György: Tanka János: Napsütésben.
Debreceni Szemle 7 (1933) január 40.
Tanka János a legfiatalabb nemzedék sorába tartozik: 1929-ben még a kollégiumbeli diákbajtársaihoz ír búcsúzót, mint a debreceni tanítóképző végzett növendéke. Ez az életrajzi adat nem mentségül akar szolgálni, inkább ellenkezőleg; de szükséges tudnunk, ha verseinek olvasásakor egy-egy kiforratlan hatásra, ki nem egyenlített sorra bukkanunk. Rossz versei nincsenek, legfeljebb nem mindenik egyformán ígéretes. Legtökéletesebb a kötet kezdő, címadó verse, amely kötött forma és rím korlátaitól menten, dallamosan, levegős realitással örökít meg pillanatokat egy nyári nap múlásából, mikor a bodorkás, melegillatú fű között hanyatt feküdt és hallgatta, „amint a felhők vitorlája a szűz azúrt, halkan seperte”. Ebben és hasonló pipacsos, katángos, napsugaras versekben a legbensőségesebb, legmagárafeledkezőbb. Fantáziája is itt szórja a legfrissebb képeket lepkét dobó virágról, nyárfalevélről, mely déli szerenádhoz hangol s ezüstfehér, parányi kottalapját friss dallammal napfény árasztja; vonóját elejtő szélről, a harangszó vizén simuló, láthatatlan gondolájáról. Képei nem nagyvonalúak, miniatűr részletekből tevődnek össze; de nyolc sorban is mélyenzengő hangulatot tud kelteni, bár ilyenkor gyakrabban érezzük sorain az idegen hatás átködlő illatát, talán Áprilyt, Illyést, Erdélyit itt-ott. Messzebbről Ady is vissza-visszazeng, inkább sejtelmesen, mint megfoghatóan. Ám mindez nem csökkenti elismerésünket és érdeklődésünket a debreceni kollégiumból kiszállt ifjú, széphangú poéta iránt. Nagy kár, ha megnemértő közönyével elnyelné a falu, amelyet oly határtalan szeretettel imád.
Pesti Hírlap 1932. szept. 20., 10.
Ízléses verskötet fekszik előttünk, amelyet szerzője négy ciklusra osztott. Aki ezeket a verseket írta, az megérdemli, hogy a nevét megjegyezzük, mert azon kívül, hogy a magyarságnak, a magyar falunak izzó szeretete csillog ki minden sorából, azok közé a kevesek közé tartozik, aki tud magyarul. Ezekben a versekben valami különös szeretettel a magyar falu és a magyar paraszt van glorifikálva erőteljesen és némelyik versben (pl. a Megeredt az eső-ben) annyi ihlettel és olyan megkapó képekkel, ami már csak igazi költőnek adatik meg. A figyelemreméltó verskötet Kecskeméten jelent meg.
|
Tanka János költő emlékoldala
Template by Ahadesign Támogatja a Joomla!
