Tanka Jánosnak a „Napsütésben” (1932), „Tavaszi áradás” (1934) és a „Szirmok lépcsőin” (1938) című verskötetei mellett ez a 120 oldalas ízléses kiállítású verseskönyve a negyedik, mely saját kiadásában megjelent.

Mikor bírálatra kézhez kaptam, s mohón olvasni kezdtem, pár vers elolvasása után egy hajdani kartársam jutott eszembe, ki a tanítói szobában lévő székére a következőket írta fel: „G. I. ref. tanító, okl. org.-kántor, levente-főoktató, népművelési titkár, polgári L. E.-i főlövész, leventeegyesületi alelnök, a B. S. C. pénztárnoka, Hangya felügyelőbizottsági tag; a Stefánia Szöv. helyi fiókjának pénztárnoka, önkéntes tűzoltó és vőlegény.” A mi derék kartársunk ezt pusztán heccből írta fel, hogy „tanszékét” valamelyikőnk ne bitorolja, mégis e tréfás felírásban mennyi igazság volt, a falusi tanító mily sokoldalú elfoglaltságáról beszélt. Tanka János kartársunkra gondoltam, ki mindezeket elmondhatná szintén magáról, talán még hozzá is sorolhatna egyet-mást, nem kevesebbet, mint tart. főhadnagyi hivatását és mást. Mily ideálís és értékes lélek az, ki fegyverek közt is lantot penget! Megcáfolja azt az igazságként elfogadott régi mondást: „Inter arma silent Musae!”

Tanka János is azok közé a ritka egyéniségek köré tartozik, kik vallják (...): „Az élet mozgás, a mozdulatlanság halál.” Az alkotó emberek örök lázát kívánja, az örök nyugtalanságot, a csodavárást, keresést és az érte való örökös munkát. Ezt a feszült állapotot fejezi ki a kötet címe: „Örök ádvent” is, melynek a magyarázatát egy versében így találjuk meg:

„Uram, hát el ne hagyj soha!

Kínozz örökké!...

hogy a közönynek

jéghideg halálos karja el ne érjen:

Örök ádventnek fénylő ihletében

Csodáidat naponta várjam!”

Nem a nyárspolgári kényelem dalosa Tanka, hanem a ma névtelen hőséé, a dolgozó, örökké nyugtalan emberé. Nevelő, vezér lélek, tisztában van képességeivel, tudatában van hivatásának. Igazi tanító, mint ahogy minden igazi költő tanító, Érzi, hogy a munka, amire vállalkozott, sohasem végezhető el, sisyphus-i munka, bármilyen erőbe fektetéssel végzi is. Nincs megelégedve önmagával. Ez mutatja értékét, ez a felelősségérzet. „Üres a hálóm'” c. versében így kiált fel kétségbeesetten:

„Uram, ahová küldtél, onnan jöttem,

halásztam a szédítő parton

s most itt vagyok fáradtan, meggyötörten.

…………………………………….

Hajnal és alkony elvérzett fölöttem.

Üres a hálóm, lelkem s íme,

Uram, eléd most ítéletre jöttem.”

Művészete nem ,,l’art pour l’art”. Ha vannak is ilyen versei, ilyennek tekinthetők a „Gyümölcsfák” c. fejezet versei, mégis van bennük valami, ami több a művészetért való művészi munkánál. Legértékesebb rész a verses-kötet „Falusi strófák” c. fejezete. Ebből látjuk, hogy a költő mennyire tisztában van a magyar élet sorskérdéseivel, s mennyire előharcosa a szebb magyar jövőnek. Látja a magyarság erényeit, hibáit egyaránt. Lehet-e szebb költői programm, mint az erényeink tudatosítása, fejlesztése s a hibáink ostorozása.

A szülőföldszeretet himnuszai a ,,Derecske határban” és a „Parasztszekér elégiája” c. versek. Még nem olvastam olyan tömény, mindent elmondó, döbbenetes verset az „egyke” ellen, mint a „Nagyszékelyi tragédia” és a „Temetés az Öreg-utcán”, valamint a „Pató Pál 1939-ben” c. verseket. Azt, amit a falukutatók sokszor minden komolyabb hozzáértés és elmélyülés nélkül csak kötetekben tudtak elmondani, pár sorral érzékelteti számunkra Tanka János a „Kis Péter mondja” c. versben. Legtökéletesebb irányverse a „Gépetető”. Olyan élményszerű, hogy szinte döbbenetesen fogjuk le a szemét a vértköpő, családjáért utolsó lehelletéig hűségesen dolgozó magyar parasztnak. Ilyet csak nagy költő alkothat.

A magyar föld gyönyörű rajzai a „Magyar tájak” c. fejezet. Tankönyvekbe kívánkoznak. Az igazi magyar tájakat látják meg a magyar szemnek kedves életteljes látnivalóikkal.

Tudom, hogy sokan lesznek, kiknek a „Feleségemnek” c. fejezet nyeri meg majd a tetszését. Másoknak más. Én mégis azt hiszem, hogy költőnknek a „Falusi strófák” c. fejezet jelenti a Parnasszust.

(Balmazújváros.) Varga Antal

 

Tanka János első verseskötete 1932-ben jelent meg Napsütésben címen. Azóta három új kötettel szaporodott a termés: Tavaszi áradás 1934; Szirmok lépcsőin, 1938 és most, a napokban: Örök advent 1944.

Tanka Jánost kedvezően fogadta a kritika mingyárt első kötete megjelenése alkalmából. Szelíd, csendes, finom hang, a fények és természeti képek, az egyszerű hangulatok kedvelése, ősi, kálvinista lelkiség, egy dunántúli kis magyar falu (Aba) határának, népének nemes rajzolása, katonakórházi emlékek, egy erdélyi utazás, otthoni kertészkedés a kis gyümölcsösben, tanítói szolgálat az iskolában, gyermekkori emlékek felidézése, halk melegszavú szerelem, töprengés az egyke fölött, természetimádat, őszinte Isten-hit: nagyjából ez a tartalma annak az élményanyagnak, amelyből Tanka versei kötetté duzzadtak.

Egy-egy vers különösen megfogja az embert s úgy érezzük, később antológiákban is szerepelni fog, mert komoly irodalmi értéket képvisel. Ilyenek: Zápor, Kegyelem, Vizimalom, Abai szüreten, Első hóvirág, Tizenhatéves, Napfényelégia, A parasztszekér elégiája. (…) Azok a jó versei, amelyekben az élmény forró láza sokáig feszegette a lelkét, amelyekben küzdött a tartalom a formával s amelyeket időtlen korszerűséggel szeretett volna megalkotni. Ez a pillanat azonban minden (…). Ezt a kegyelmi pillanatot kell szavakba sűríteni s ha ez sikerül, a költő alkotott. Aki ezt így érzi és egyszerű eszközökkel is maradandó formában tudja megörökíteni: az költő, illetve csak az a költő.

Tankában még mindig érezhető a versíró, pedig első kötete óta sokat gazdagodott lírája és kifejezésmódja. Van benne valami Rainer Maria Rilkéből és Gulyás Pálból, e kettő kiterjesztett, széles horizontú krisztianizmusa és egyetemes világ- és léleklátása nélkül. Valahol félúton van benne a vers, pedig minden kellék megvan hozzá: élmény, hevület, kifejezési készség, mégis, leírva valahogy megszürkül a mondanivaló, elvész belőle a távlatok visszazengése, amely pl. Sinkánál oly csodálatos. Pedig súlyos mondanivaló lenne az, amit Tanka „örök adventi” hangulata ilyen gazdag áradásban papírra vet, mégis, valahol elsikkad a vers magja s csak a hüvely szépségét látjuk. Nyelve színes, gazdag, fordulatos és fényes, de valahogy nyelvéből is hiányzik a „szavak mágiája”, ha szabad így megfogalmaznom azt a sajátságos entitást, amely a verset verssé teszi, mely az egymásmellé sorakoztatott szavaknak, soroknak, rímeknek visszazengést és ősi, jelképes jelentést ad, többet, mint amit a mindennapi használatukban jelentenek. Nehéz ezt leírni, ezt érezni kell: ez teszi a költőt költővé.

Tanka új kötete feltétlen irodalmi érték, ezért mondjuk azt már most: várjuk az új kötetet, amely már nem a lélek felületéről szedi össze a virágokat és a vágyakat, hanem a költő ősi örökemberi mélységeiből fakasztja fel a fájdalmakat és az örömöket, mint mikor az édesanya megszüli gyermekét. A vers gyermek s már a születése előtt vigyázni kell rá.