|
Csoda történt
Megállok ősi falum szent határán
nyárvégi, párás, áldott alkonyatban,
idegen rongy, súlyos keresztnek sebje
s messze országok pora, sárja rajtam.
Lázár vagyok, ki most lépett a sírból
s elkápráztat a napfényselymes élet,
agyamban még a halál orgonázik,
idegeimben a mohos enyészet,
De omlanak rám Máriák és Márták,
s öröm-tébolyban hull rám az anyám,
hogy csoda történt: ők bizonyságtevők,
én tétovázok az Úr lábnyomán!
Ki a sírból felkeltett s hozott eddig
és átad most a repeső szíveknek,
ők tapogatják rongyaim s az arcom,
nem kérdeznek, mind némák s csak könnyeznek.
Nem kérdeznek, mert érzik, mindhiába:
úgysem lehet elmondni, honnan jöttem
s én hátranézni rettegek, tán ott áll
a halál még az út végén mögöttem.
S oly jó, hogy mind fog, aki hozzám érhet
s szeretetük ölel, mint sziklabástya,
oh, mily jó s szép a legelső pillantást
ezen át küldeni szét a világba.
A sír porát lemossák két szememről
könnyűikkel, a látásom szent béke,
füleimnek feloldja süketségét
az estharangszó ismerős zengése.
Anyámnak szíve szívembe kapcsolja
friss áramát az életzengő vérnek,
lecsókolják a némaságot számról
s mosolygok ím, hogy hozzájuk beszélek.
Szeretteim, vélem, ím csoda történt:
feltámasztott s visszaadott az Isten,
mert kértetek naponta tőle mind,
s én holtan is még mindig hittem, hittem.
(1946. szept. 9.)
|
Tanka János költő emlékoldala
Template by Ahadesign Támogatja a Joomla!
