|
Üres a hálóm Uram, ahova küldtél, onnan jöttem,
halásztam a szédítő parton
s most itt vagyok fáradtan, meggyötörten.
Üres a hálóm, könnyű szél kapkodja;
tekinteted, Uram, ne vesd rám:
nem érdemlem meg, hűtelen, rossz szolga.
Tudom, reám pedig csak ennyit bíztál:
ezüst halat hordjak tenéked,
mert végtelen a víz, a part, a hínár;
ott álltam már, hogy megpercent a hajnal,
a víztükörre ráhajoltam
és benne önmagamra; láttam: jajjal,
panasszal volt tele szemem s az arcom:
Uram, csak önmagam vizsgáltam
s hitem egy percre elveszett a parton.
Nyomorult ember-sorsom kérdezgettem,
–
Uram, ha ilyen sokra hívtál,
mért tűröd el, hogy annyit kell szenvednem?
Halaidnak ezüstje csillant napba;
ó, ilyet néked hányszor vittem,
s hiába volt most háló, rejtett varsa.
Sebes sodrok, lassú folyások hozták
felém a kincsük és elvitték.
Ó, elhullt szent alkalmak és nagy órák...
Hajnal és alkony elvérzett fölöttem.
Üres a hálóm, lelkem,
– íme,
Uram, eléd most ítéletre jöttem...
(1943)
|
Tanka János költő emlékoldala
Template by Ahadesign Támogatja a Joomla!
