|
Ó, hol vagy vers...
Ó, hol vagy vers, ki lelkem voltál,
amióta az értelem
megfénylett bennem, s azóta is
napsugaradat keresem?
–
nálad nélkül oly üres vagyok,
mint kiszikkadt forrásmeder,
hogy még az őszi fénybe nézni is
szemem csak hunyorogva mer.
Tág lélekszájjal kortyolgattam
te általad a mindenség
tavaszborát, hogy azt hittem már:
e tűzben a lelkem elég,
mint kalapács alól izzó vas
–
a vers belőlem zuhogott,
s hittem, kiknek ez a sors jutott,
azok igazán boldogok.
S most az őrjítő őszpalotában
ülök a diófa alatt,
hogy mennyi jut még: méregetem
az elillanó sugarat.
Ebből se lesz már vers, hiába
kotorász tollam papíron,
–
a rím felét már elmondom csak
magamnak inkább, mint írom.
(1969. okt.)
|
Tanka János költő emlékoldala
Template by Ahadesign Támogatja a Joomla!
