|
Bot az ajtófélen
Úgy elment a vén nagyanyó, mintha
a családhoz sem tartozott volna;
vagyona már rég másé volt,
érte bizony könny kevés folyt.
Ajtó mellett ott maradt a botja.
Tudta ő, hogy mi az élet sorja:
ki vén s beteg: jó meghalni annak;
elaludt hát s nem ébredt fel:
így látta őseit renddel,
nagyanyja is így fordult a falnak.
S hogy a házban újra vígan vannak,
ez az élet örök nagy törvénye.
De a botja az ajtónál
még sokáig ott áll és vár,
amíg lassan homályosul fénye.
Sok új vetés hajlik majd kévébe;
fut az élet, újra szüretelnek;
sötét hajak megőszülnek,
a tarlókra ködök gyűlnek,
s akadnak majd, kik újra elmennek.
Jó a vén bot az öreg kezeknek:
valakinek majd támasza lészen,
s mikor közeledik sírja,
s fáradt testét már nem bírja:
megtalálja ott az ajtófélen.
|
Tanka János költő emlékoldala
Template by Ahadesign Támogatja a Joomla!
