|
Temetés az Öreg-uccán
Megint temettünk, megint Öreg-uccán,
megint egy megroskadott öreget,
végigsírjuk az ősi éneket, –
s megint falat bontunk egy díszes kriptán.
A temetőnkben mennyi már a márvány!
S hogy csendesül nálunk az iskola!
Hogy kong vasárnap az Úr temploma!
És nincs kancsó a keresztelő-tálcán...
Öreg-uccák, mikor döbbentek rája:
az életetek, óh, be hasztalan,
a jövendőtök, óh, de magtalan, –
s a hallgatástok felkiált az égre!
Öreg-uccák, magyar törzsökök ágya:
szívetekig ér már a temető:
a házatokban nincs keresztelő,
csak a rögőrzés öngyilkoló vágya!
Öreg-uccák, ha meghal egy-egy gyermek, –
egyért egyet adtok egy év után:
de nézzetek végig az iskolán,
és lássátok meg, mily szörnyen temettek!
Öreg-uccák, a zsíros falatokban
– nincs benne minden, nincsen a jövő: –
van lélek is, magasba feltörő,
s van nemzet is a pusztuló romokban!
Öreg-uccák, temettünk ma is újra,
s visszahullt rátok a sírásotok
vádként, – s egyszer majd, jól vigyázzatok:
nem lesz, ki földet húzzon rá a holtra...
(Aba, 941)
|
Tanka János költő emlékoldala
Template by Ahadesign Támogatja a Joomla!
